Problémák a Galaxy S8-cal?


Néhány koreai ügyfél arról panaszkodik, hogy az új csúcstelefon kijelzője vöröses árnyalatúvá válik. A Samsung szerint csak beállítási problémáról van szó, többen vélik viszont úgy, valami hibádzik a kijelző körül.

A vártnál később jelent meg a Galaxy S8 (és az S8+), miután a Samsung biztos akart lenni abban, hogy hibátlan lesz a telefonja. Úgy tűnik, ilyen eszköz nem létezik, először arról lehetett hallani, hogy könnyen becsapható a telefon arcfelismerése, most pedig a Korea Herald arról ír, hogy néhány felhasználónál a kijelző vöröses árnyalatú lett.

A panaszok a koreai közösségi oldalakon tűntek fel, ahol a pórul jártak fotókkal is illusztrálták az elszíneződést. A Samsung szerint a probléma nem minőségi, a telefon beállításainál orvosolható, a felhasználók viszont arról írnak, hogy még egy teljesen optimalizált kijelzőjű telefonnál is előfordul az említett gond.

© Korea Herald

A vöröses árnyalat megjelenése színegyensúly probléma lehet, mivel a Samsung mélyvörös AMOLED-et használ, hogy megerősítse a piros színt – állítja egy névtelenségbe burkolózó iparági elemző. Az LCD kijelzőkkel ellentétben a Galaxy S8 panelje piros-zöld és zöld-kék szubpixeleket használ, ami magában hordozza azt a kockázatot, hogy a zöldek színegyensúly problémához vezetnek. Azért fejlesztette ki a gyártó a mélyvörös OLED-et, hogy kompenzálja a zöld hatását, viszont elképzelhető, hogy ez vezetett a vöröses elszíneződéshez.

Egyelőre nem tudni, milyen elterjedtségű a probléma, és hogy szoftveresen javítható-e. A Samsung biztos, hogy megtesz majd mindent az ügy orvoslása érdekében, nem engedhet meg ugyanis magának semmi komoly negatívumot a Galaxy S8-cal kapcsolatban.

Forrás: http://hvg.hu/tudomany/20170418_vorosesen_elszinezodo_galaxys8

Router beállítás

Wireless-Router

Router Beállítás

A router beállítás nem bonyolult dolog, de mégis nagyon sokaknak nem sikerül és komoly biztonsági problémát jelent a nem megfelelő beállítás!

Az áruházakban úgy adják el, hogy ezeket az eszközöket könnyű beállítani, de ez nem minden esetben igaz! Vásárolt egy wifi routert, hogy megossza internetkapcsolatát, de nem tudja beállítani? Hívását követően, akár 1 órán belül elvégezzük otthonában a router beállítás, hogy minél hamarabb tudja használni az internetet az összes eszközén (okostelefonon, laptopon, stb.), valamint akár több routeres hálózatot is kialakítunk (gyenge jel esetén) és persze a nyomtatást is megoldjuk hálózatosan.

A routert a vásárlást követően sajnos nem elég csak összedugni. El kell végezni megfelelően a router konfigurálását is.
Ha több számítógépe van, akkor felmerülhet az igény, hogy tudjon nyomtatni bármelyik gépről a nyomtatóra, akár vezeték nélkül a laptopjáról. Ilyen esetben kialakítjuk a belső számítógépes hálózatot is úgy, hogy az eszközök kommunikáljanak egymással, minden eszközről tudjon nyomtatni, akár szkennelni!

Természetesen „levédjük” a routert, hogy a szomszéd ne tudjon távolról rácsatlakozni.

Vigyázzon! A nem helyesen bekonfigurált routerre a szomszéd rá tud csatlakozni, így használva az Ön Internet kapcsolatát, valamint akár hozzáférhet eszközeinek tartalmához is!

Hívjon minket bizalommal!

wired-wireless-internet

Laptop és asztali gép újratelepítés

laptop újratelepítés

laptop újratelepítés

Amikor asztali gépén vagy laptopján már nem segít semmi, vírusos lett, lassú, programok nem indulnak el, akkor sok esetben a legegyszerűbb, leghosszútávúbb megoldás az újratelepítés, amiben a legtöbbször egy számítógép szerviz tud segíteni!

Ilyen esetben szükségesek a következők:

  1. Ellenőrizzük, hogy a gépben lévő merevlemez állapota megfelelő-e, vannak-e rajta hibás szektorok stb. Amennyiben a merevlemez állapota megfelelő, akkor lehetséges a munka elkezdése.
  2. Mindenekelőtt tisztázzuk Önnek, hogy vannak-e a gépen fontos adatok, melyeket menteni szükséges (dokumentumok, fotók, zenék, videók, levelezés, stb). Amennyiben igen, elvégezzük külső eszközre ezen adatok mentését.
  3. Elkezdjük az újratelepítéséi folyamatot. (partíció(ka)t törlünk, létrehozunk, formázunk, telepítünk.
  4. Az alaprendszer feltelepülése után következnek a megfelelő driverek (illesztőprogramok) beszerzései, telepítései a megfelelő sorrendben. (Amennyiben nem rendelkezik driver lemezzel, beszerezzük az internetről)
  5. Miután a szükséges illesztőprogramok is fent vannak, az igényelt, eddig használt szoftvereit is feltelepítjük, beállítjuk.
  6. Antivírus programról is gondoskodunk!
  7. Minden korábban lementett adatot visszatöltünk a gépre.
  8. Esetlegesen perifériákat (nyomtató, szkenner, stb) feltelepítjük az új rendszerre.

Mint az látszik, az újratelepítés elég körülményes, odafigyelést, szakértelmet, rutint igénylő feladat.

Egy ilyen folyamat akár 3 órán át is tarthat az esetleges komplikációktól függően.

Amennyiben segíthetünk Önnek ennek elvégzésében, keressen minket bizalommal!

Laptop, asztali gép nem indul?


Sok oka lehet! A fő kérdés mindig, hogy bármilyen, akár derengő képet ad -e a gép? Amennyiben a Windows betöltéséig eljut, akkor az indítókörnyezetet kell vizsgálnunk! Ha nem akkor bios és egyéb, esetleges hardverhibák merülnek fel, különösen ha nem ad képet a számítógép. Nagyon gyakori a merevlemez (winchester) meghibásodás is, ezt pl. cserével és újratelepítéssel, adatátmentéssel orvosoljuk.

Hívjon minket bizalommal!

Lassú laptop vagy asztali gép?

Számtalan dolog okozhatja a lapop vagy asztali gép belassulását! Ne essen pánikba! Hívjon minket

Legtöbb esetben különböző, háttérben futó kártékony programok okozzák ezt, amik feleslegesen terhelik az erőforrásokat, magas memória és processzor használatot okoznak, ezzel elveszik tőlünk a „hozzáférést” a géphez.

Szőrnyű, bosszantó állapot, legszívesebben szétverné az ember a gépet így! 🙂

Ne tegye, várja meg még kiérünk és elhárítjuk a hibát!!!

 

laptoptörött3
Őrizze meg nyugalmát!

Várja meg még odaérünk 🙂
laptoptörött3

laptoptörött2

laptoptörött1

 

Új asztali gép, Laptop üzembehelyezés

ncMi tudjuk a megoldást:
Önnek egy azonnal működő komplett, üzembehelyezett gépre van szüksége úgy, hogy a régi gépén lévő adatai rákerülnek az újra, valamint a nyomtatás, szkennelés, webkamera stb. is működik új gépén és ki sem teszi a lábát a lakásból!

Mindez kevesebbe kerül, mint gondolná!

Figyelem:
Lehetőleg soha ne vásároljon kompletten összerakott számítógépet, mert sajnos ezekbe általában a legolcsóbb, leggyengébb minőségű alkatrészeket rakják bele, ami rövid távon ugyan kisebb árcédulát jelent, de senki nem örül, amikor a garanciaidő lejárta után hibásodnak meg gépében az alkatrészek.

Alapelvünk:
Amikor egy régi, akár 7-8 éves számítógép javítása már gazdaságilag nem érné meg, ezt mindig közöljük Ügyfeleinkkel. Ugyanis a szoftveres javítás munkadíját, (pl. Telepítések), sokkal ésszerűbb egy új gép telepítésére, üzembe helyezésére fordítani, hiszen a régi gépen a javítás után sajnos kijöhetnek bármikor újabb, más hibák, ami miatt újra és újra a zsebébe kell nyúlnia ügyfelünknek.

Ilyen eseteben érdemes tehát megfontolni egy új vagy esetleg egy használt, de jó minőségű számítógép vásárlását.
Már akár 60.000 Ft-ból is kihozható egy új, garanciális gép

Irodai munkavégzésre (Internetezés, levelezés, irodai alkalmazások futtatása) tökéletesen alkalmas és hosszú évekre hűen szolgálhatja Önt.

 

Jól látszik, ha a régi számítógépre költött volna 25-30.000 Ft-ot és 3 hónap múlva újra tönkremenne, akkor az új gép kb. felét költötte volna el feleslegesen.

Egy új számítógép ára tehát kompletten, ami tartalmazza a következőket:

Alkatrészek beszerzése, összeépítés, programok telepítése, komplett szoftveres üzembe helyezés, kiszállítás az Ön otthonába és a már meglévő eszközeire, pl. nyomtatóra, szkennerre való csatlakoztatása, akár igény esetén a régi gépén lévő levelezése és adatai átmásolása az új gépre, kompletten 99.000 Ft.
Amennyiben érdekli ajánlatunk hívjon minket a 0670-630-7117 -es telefonszámon vagy írjon e-mailt az [email protected] e-mail címre és legyen akár még ma új számítógépe!


Amennyiben használt, de jó minőségű számítógépre lenne szüksége, kérjük keressen minket. Már 50.000 Ft-tól, helyszíni üzembe helyezéssel.

Vírusirtás

tn-rans

vírusirtás

Számítógép javítás a helyszínen szolgáltatásunkkal ezt is megoldhatja!

Amennyiben azt tapasztalja, hogy számítógépe, laptopja a következők egyikét produkálja, gyanakodni lehet rá, hogy valamilyen vírusok támadták meg gépét, amire a leggyakrabban internetezés közben kerülhet sor:

  • Állandóan lefagy
  • Nehezen indul el
  • Nem indulnak el bizonyos programok
  • Lassú
  • Dokumentumai, képei nem nyílnak meg (LEGVESZÉLYESEBB VÍRUS JELENLEG)
  • Internetezés közben a megszokott weboldalak nézésekor az adott weblapba épített reklámokon felül több ablakban zavaró felugró hirdetések jelennek meg

Ilyen esetekben vírusirtás, vagy nagyon szövevényes, komplikált több vírus által már sok kárt tett gép esetében újratelepítés lehet szükséges.

Fontos a megfelelő vírusvédelmi program kiválasztása is!

Amennyiben arra gyanakszik, hogy esetleg vírusos a számítógépe, mielőbb intézkedjen, mert a helyzet sajnos nem fog javulni.

Hívjon minket bizalommal, segítünk!

Levelezőprogram beállítása. (Outlook, thunderbird, stb)


Amennyiben levelezőkliens programot használna számítógépén, be kell állítania a megfelelő szerveradatokat (pop3, smtp, imap, stb.), mely adatokat a levelezési szolgáltatója és internetszolgáltatója tudja kiadni. Megfelelően be kell konfigurálnia a postafiókot! Vigyázzon, a nem megfelelő konfiguráció adatvesztést, emailek elvesztését okozhatja!

Hívjon minket!

Fontos a számítógép, laptop tisztítása

A számítógépeket, laptopokat a technológiai tervezésükből adódóan szükséges és létfontosságú hűteni. A számítógép tisztítása elengedhetetlen.

A legelterjedtebb esetekben ventilátorral oldják meg a gyártók, ám nagyságrendileg egy-másfél év alatt a ventilátor és a hűtőborda közé sajnos porfüggöny szokott kialakulni, amely nagymértékben szigetel, a hűtés a ventilátor forgásának ellenére megszűnik. A porfüggöny ottléte különösen veszélyes, jó esetben belassul, leállogat bizonyos időközönként a számítógép, rosszabb esetben, hosszútávon teljesen tönkremehet a hűteni kívánt alkatrész. (processzor, grafikus chip, stb)
A hűtőrendszer kitakarítása a ventilátorra is jótékony hatással van, sokkal később fog elhasználódni, zörögni, csapágyazása tönkremenni.

Laptop hűtő borda a tisztítás előtt  elotte                  Utánutana

 

Egy már szétszerelt, koszos laptop hűtő:
poros1

A probléma, asztali számítógép esetén:
poros2

Amennyiben asztali gép esetén egymaga nekiállna a tisztításnak, vigyázzon, mert az asztali számítógépek esetében a hűtő leszerelésekor a rögzítőfülek a nem megfelelő feszítésből adódóan könnyen törhetnek, mely plusz költésegeket jelent Önnek. Nem elég kiporszívózni a számítógépet. Ez a ventilátor és a hűtőborda közti porfüggönyt problémáját nem oldja meg! A hűtést mindenképp szét kell szedni, ki kell takarítani, majd szakszerűen összerakni.

Mindenképpen ajánljuk, hogy egy-másfél évente takarítassa ki szakemberrel számítógépét, laptopját, mert az ebből adódó hibák javítása a megelőző karbantartási ár többszöröse lesz!

Egy komplett asztali számítógép takarítása, nálunk egy egyszeri kiszállási és munkadíjat jelent, ami 9.900 Ft, a szolgáltatási területünkön belül és a helyszínen elvégezzük.

Laptopok esetén semmiképp ne álljon neki a tisztításnak! Amennyiben a laptop típusa végett a hűtőborda tisztítása könnyen hozzáférhető helyen van, akkor a helyszínen, 9.900 Ft-ért elvégezzük a tisztítást. Amennyiben nem könnyen hozzáférhető helyen van a hűtő, akkor az egész laptopot szét kell szedni a művelethez. Ezt mi is csak szervizkörülmények közt vállaljuk, mert bonyolult és időigényes folyamat. Ennek díja el – majd visszaszállítással, egy munkanapos határidővel 19.800 Ft.

Tünetei: Folyamatosan nagy sebességgel forog a ventilátor a laptopban, de a hűtő kimeneti nyíláson nem érezni a kifújt levegőt. Drasztikus esetben már a gép is leállogat időnként.

 

Amennyiben szükségét érzi, keressen meg minket: 0670-630-7117