Samsung Galaxy S7 és S7 edge megérkezett

galaxy s7 edgeMára ez már inkább hagyomány, mintsem szokatlan: annyi minden kiszivárgott a Samsung Galaxy S sorozatának új modelljéről, hogy a bemutatóra már semmi meglepetés nem maradt, a vállalat tulajdonképpen csak hitelesíteni tudta a nem hivatalos formában már hetek óta ismert információk zömét.

A Galaxy S6 tavalyi, 5,1 hüvelykes képernyőméretét és 1440 x 2560 pixeles felbontását is meghagyta a Samsung, és a kijelző ezúttal is a remek AMOLED technológiával készült. Képernyő téren tehát nem túl sok változás van a tavalyi modellhez képest, ahogy a külsőt meghatározó fém borítás is megmaradt fémnek. A belsőségek tekintetében viszont bőven vannak változások.

Ahogy már ezt is tudni lehetett, a telefon a Samsung saját fejlesztésű Exynos 8890-es chipkészletével és a Qualcomm által gyártott Snapdragon 820-asával is piacra kerül. (Utóbbival teljesít jobban.) A munkát segítő RAM mennyisége mindkét esetben 4 GB, ami szintén előrelépés a tavalyi év 3-ja után.

Visszatért két fontos dolog, változott a kamera

Ha már gigabájtok: a tárhelyméret tekintetében idén is 32, 64 és 128 gigás modellek közül lehet majd választani. Viszont az S6-tal ellentétben az S7-nél ez a választás nem örökre szól: a Samsung visszahozta a microSD memóriakártyás bővítési lehetőséget.

Fotó: Samsung

A microSD-foglalat mellett nagy visszatérő még a víztűrő képesség is. Emlékezzünk: a Galaxy S5 szintén vízálló volt, és az S6 fogadtatása után a Samsung belátta, hogy ezt igénylik a felhasználók.

Míg az S6-ban 16 megapixeles kamera van, az S7-be egy 12 megapixeleset raktak. Ez nem azt bizonyítja, hogy rontott volna a kamerán a Samsung, inkább arra világít rá, hogy a megapixelek száma nem minden. Jobbá tették például a tavalyi modell objektívjének f/1.9-es rekeszértékét: az idei f/1.7 a gyakorlatban azt jelenti, hogy rosszabb fényviszonyok közt jobb felvételek készíthetők.

Fontos különbség az S7 edge-ben

A Galaxy S7 mellé idén is van egy sokkal látványosabb testvérmodell: az edge verzió oldalt hajlított képernyője idén is jól néz ki. Némi praktikus haszna is van: itt is megjeleníthetők az értesítések, illetve egyes alkalmazások gyorsgombjai is kihelyezhetők az oldalra lenyúló kijelződarabra. A lenyúlás miatt értelemszerűen némileg nagyobb is a képernyő felülete, 5,1 helyett 5,5 colos.

Fotó: Samsung

Lenne itt azonban még egy különbség az S7 és az S7 edge között, ami talán még meggyőzőbb, mint a szebb forma. Ez pedig az akkumulátoroknál keresendő: míg az S7-ben csak egy 3000 mAh-es kapott helyet, addig az S7 edge-be 3600 mAh-es került. Mindkettő nagy előrelépés a tavalyi 2550/2600 mAh-rel szemben, de ez már egyértelműen az S7 edge felé dönti a mérleg nyelvét. Még akkor is, ha nagyobb a képernyője – nem annyival fogyaszt többet, mint amennyivel az aksi erősebb.

Az Android 6.0 Marshmallow rendszert futtató készülékek március 11-én kerülnek forgalomba, várhatóan 240-280 ezer forintos áron.

Forrás: http://hvg.hu/tudomany/20160221_samsung_galaxy_s7_edge_android_mwc_2016

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük