Február 21-én jöhet a Samsung Galaxy S7

Galaxy-s7-conceptKerek három hét, ennyi van hátra a Samsung Galaxy S7 megjelenéséig… legalábbis, ha hinni lehet egy képnek, ami még csak nem is hivatalos.

Ebben a hónapban rendezik meg a Mobile World Congress-t, vagy ahogy még jobban ismerjük az MWC-t, melytől ismét sok-sok újdonságot várunk, így többek között azt, hogy itt fogják bejelenteni a legújabb koreai lézerágyút, pardon, csúcstelefont, a Samsung Galaxy S7-et.

Az LG és a Sony már kiküldte a maga meghívóit, és egy elcsípett Twitter bejegyzésből a Samsung rajongói azt a következtetést szűrhetik le, hogy a gyártó február 21-én fogja leleplezni a legújabb Galaxy modellt, amit ebből a képből nem épp nehéz kikövetkeztetni:

samsung-mwc-565x640

Habár valóban ott a dátum, felette pedig a #TheNextGalaxy hashtag, azt azért érdemes szem előtt tartani, hogy attól ez még nem egy hivatalos bejelentés arról, hogy mikor lesz a bemutató, bár élhetünk a gyanúperrel, hogy itt bizony valóban a Samsung Galaxy S7 lesz a főszereplő. Amiről egyébként annyit tudunk, hogy kétféle variánsban érkezik majd, Galaxy S7 és S7 Edge néven, melyek közül előbbi lesz a normál kijelzős, míg utóbbi a széleken “lefolyós”.

Egyebekben 5,1 hüvelykről szólnak a hírek, MSM8996 Snapdragon 820 rendszerchippel, benne Exynos 8 Octa 8890-nel, ami a nevében is jelzi, hogy nyolc maggal dolgozik, háttértárként pedig 128 gigabájtot is kaphatnak azok, akik erre a telefonra költik majd a pénzüket.

 

Forrás: http://24.hu/mobil/2016/02/01/februar-21-en-johet-a-samsung-galaxy-s7/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük