Windows 7 migráció 5 lépésben

windows_7_wallpaperA jövő év áprilisában megszűnik a Windows XP támogatása, ami számos vállalatot arra kényszerít, hogy működését új informatikai alapokra – a legtöbb esetben Windows 7 rendszerre – helyezze át. A Novell ebben segít nekünk öt hasznos tanáccsal.

A migráció szó hallatán a legtöbb vezetőt és IT szakembert aggodalom tölti el: átdolgozott éjszakák, reklamáló felhasználók, az egekbe szökő költségek, inkompatibilis alkalmazások és egyéb problémák rémképei sejlenek fel előttük. A migráció azonban könnyen kézben tartható, és egyszerűen lebonyolítható, ha jól átgondolt tervvel és a megfelelő eszközökkel a kezünkben látunk neki. Aki az alábbi öt lépés mentén állítja össze az átállási tervet, az biztos lehet abban, hogy a teljes folyamat alatt, sőt, az átállás után is zökkenőmentesen és biztonságosan működik minden rendszere.

1. Készítsünk pontos leltárt a teljes környezetről!

Az átállás előkészítésének első lépése, hogy minden, a szervezeten belül használt számítógéppel kapcsolatban összegyűjtjük a hardverkonfigurációkkal és szoftverekkel kapcsolatos információkat, hiszen ezek alapján tudjuk megtervezni a további szükséges lépéseket. Fel kell térképeznünk, hogy a meglévők közül mely összetevőkre lesz valóban szükség az új rendszerben is, melyek kompatibilisek az új megoldással, illetve melyeket kell lecserélni, átalakítani vagy virtualizáció segítségével elérhetővé tenni a migráció után.

 

Ez hosszadalmas és munkaigényes feladat lehet a megfelelő eszközök nélkül, de szerencsére a teljes folyamat automatizálható a Novell ZENworks Asset Management szoftverével, amely a Novell Endpoint Lifecycle Management Suite csomag, illetve a ZENworks termékcsalád tagja. A megoldás nem csupán listát készít a szervezet infrastruktúrájában található elemekről, de az összegyűjtött adatokat össze is veti a folyamatosan frissülő adatbázisában található információkkal. Ezáltal kiküszöbölhetők az esetleges elírásokból származó téves tételek, illetve megkülönböztethetők a valódi alkalmazások a további, más típusú futtatható fájloktól.

 

A leltár és a részletes információk birtokában már meg tudjuk mondani, mely hardvereink és szoftvereink képesek együttműködni az új rendszerrel, illetve mely gépeink szorulnak frissítésre. Ez utóbbi folyamatban is hatékony támogatást nyújtanak a Novell ZENworks termékek.

 

2. Gondoskodjunk az alkalmazások működéséről a migráció előtt, alatt és után is!

 

Amennyiben a vállalaton belül használt alkalmazások egy részéről a leltár során kiderült, hogy nem kompatibilis az új rendszerrel, külön kell gondoskodnunk ezek zökkenőmentes működéséről az átállás során. Erre szerencsére több megoldást is találhatunk. A Windows 7 például lehetőséget kínál arra, hogy XP módban használjuk a régi alkalmazásokat, virtuális gépen futtatva a Windows XP rendszert. A módszernek hátránya, hogy két operációs rendszert kell karban tartani, és az alkalmazásokat mindkét környezetben menedzselni kell.

 

A Novell ZENworks Application Virtualization segítségével úgy kezelhetők a kompatibilitási problémák, hogy közben nem nőnek az adminisztrációs terhek. A megoldás révén olyan hordozható, virtuális alkalmazásokat hozhatunk létre, amelyek független, futtatható fájlokként működtethetők. Ezáltal időt takaríthatunk meg, hiszen megspóroljuk az alkalmazások konfigurálását, tesztelését és telepítését az új rendszerben.

 

3. Konfiguráljuk és telepítsük az új rendszert!

 

Mindezek után következhet a tényleges átállás, azaz a lemezképek tesztelése, majd telepítése. A ZENworks Configuration Management segítségével akár több ezer gépet is migrálhatunk egyszerűen, ehhez csupán a megfelelő Windows 7 OS image fájlt kell létrehoznunk, amelyet az összes végponton telepíthetünk a megoldás segítségével.

 

A felhasználói adatok, desktop- és alkalmazásbeállítások migrálása rendkívül összetett feladat, különösen abban az esetben, ha több száz vagy több ezer gépen kell elvégezni a folyamatot. A ZENworks Personality Migration segítségével egyszerűen megőrizhetők és az új rendszerben is alkalmazhatók a felhasználók korábbi asztali beállításai, beleértve az alkalmazások és a rendszer beállításait, a háttérképet, az e-mail fiókok beállításait és az archív leveleket, a böngésző proxy beállításait, valamint a Microsoft Office sablonokat és makrókat. Ezzel együtt az alkalmazásokat is egyszerűen csoportosíthatjuk a ZENworks megoldások segítségével, és meghatározhatjuk, mely alkalmazáscsoportok fussanak natívan a Windows 7 alatt, melyek virtualizáltan és melyek XP módban.

 

4. Gondoskodjunk a megfelelőségről és a naprakészségről!

 

Amikor minden végpontra telepítettük az új megoldást, még nem dőlhetünk hátra elégedetten, hiszen biztosítanunk kell, hogy a teljes informatikai környezet megfelel a compliance előírásoknak, és a legújabb frissítéseket tartalmazza.

 

A Novell ZENworks minden szükséges eszközt tartalmaz ahhoz, hogy automatizáljuk a patch-ek összegyűjtését, elemzését és házirendalapú telepítését a Windows 7 végpontokon. A ZENworks Patch Management hatékony felügyeletet kínál az összes nagyobb szoftvergyártó termékeinek biztonsági hibajavításai felett, jelentősen csökkentve a frissítések kezelésére és telepítésére fordított költségeket és időt. Tipikus környezetek esetén ez eszköz segítségével az iparági átlagnál akár tízszer gyorsabban frissíthetjük rendszereinket.

 

5. Csökkentsük a működtetési és felügyeleti költségeket!

 

A zökkenőmentesen működő új rendszer kialakítása és bevezetése után érdemes megvizsgálni, tudjuk-e egyszerűsíteni és költséghatékonyabbá tenni a működtetést, karbantartást, illetve a szolgáltatások kezelését.

 

A Novell Service Desk és a ZENworks megoldások segítségével gyorsan telepíthetünk olyan méretezhető és rugalmas szolgáltatásmenedzsment környezetet, amely az ITIL ajánlásoknak megfelelően működik, és egy központosított Configuration Management Database (CMDB) állomány használatával automatizálja az incidensek, problémák és változtatások kezelésének folyamatait, továbbá támogatást nyújt a felhasználóknak a problémák önálló megoldásában.

 

Forrás: http://hirek.prim.hu/cikk/2013/09/26/windows_7_migracio_5_lepesben

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük