Végre fém: bemutatták a Samsung Galaxy S6 és a szépített S6 edge telefonokat

galaxy s6A Galaxy Note széria tavalyi felpezsdítése után az évek óta legnépszerűbb Galaxy S sorozatát is megfűszerezte a Samsung. A gyártó a sorban következő S6 mellé egy sokkal érdekesebb, oldalra lenyúló képernyővel szerelt edge kiadást is bemutatott a barcelonai Mobile World Congress nulladik napján, a vasárnap esti Galaxy Unpacked 2015 eseményen.

Ahogy egy évvel ezelőtt a Galaxy S5 esetében történt, már idén is szinte minden kiszivárgott a Samsung Galaxy S szériás újdonságáról. Azóta viszont már a gyártó is belátta, hogy hiába a legkomolyabb biztonsági intézkedések, gyakorlatilag nem tud mit tenni az információszivárgás ellen – így a Samsung inkább hasznára fordította a jelenséget, és tényleg vicces képekkel reagált az iparági pletykákra. A mai, barcelonai bejelentés igazolta a sejtéseinket: nem egyszerűen vicces képekről, hanem karikatúrákról van szó, tehát bár a fotókon eltúlozva ábrázolták a jellemzőket, de mindegyiknek megvan a valós alapja.

Végre fém

A készülékhez használt anyagok terén nincs meglepetés, a Samsung már tavaly augusztusban beígérte a fémesítést, azóta pedig a Galaxy Alpha és a Galaxy Note 4esetében is láthattuk, hogy nyomokban fémet tartalmaz. Ami nem volt biztos, az a műanyagot váltó anyag használatának mértéke, de jó hírünk van: az S6-nál nem fukarkodtak az alumíniummal a tervezők, így nem csak egy fém csík veszi körbe a házat, hanem alapvetően fémből van a burok.

Fotó: Samsung

A négyes Gorilla Glass üveggel védett képernyő mérete tavalyhoz képes nem változott – maradt 5,1 colos –, a felbontás viszont jelentősen megugrott: a 1080×1920 pixeles Full HD helyett az idei modell 1440×2560 pixeles QHD Super AMOLED kijelzőt kapott.

Erősebb

Hasonló turbózáson esett át a processzor is: a négymagos, 2,5 GHz-es tavalyi géplelket egy négymagos, 1,5 GHz-es Cortex-A53 és egy négymagos, 2,1 GHz-es Cortex-A57 duója váltja. A processzor munkáját 2 helyett ezúttal már 3 GB RAM segíti. (Habár a Samsung már javában gyártja a 4 GB-os modult, de úgy tűnik, ez másik gyártó másik készülékében debütál majd.)

A telefon kamerája a tavalyihoz hasonlóan 16 megapixeles, az ujjlenyomat-olvasó is a fedélzeten maradt és persze a szokásos wifi, GPS, Bluetooth (4.1), 4G/LTE képességeket sem vették ki a mobilból. Nem így a 16 gigás opciót: a Samsung végre kukába dobta a csúcskategóriában nagyjából oda is való 16 GB tárhellyel szerelt verziót, az S6-ban legkevesebb 32 gigányi hely van, emellett 64 és 128 gigás verzióban érhető el a telefon. Ez kelleni is fog, mert memóriakártyás bővítési lehetőség ezúttal nincsen.

Fotó: Samsung

Az S6 akkumulátora sem cserélhető házilag, ezért cserébe viszont vezeték nélkül is tölthető a mobil. Talán még ennél is jobb hír, hogy a mobilba gyorstöltő funkciót is épített Samsung: a gyártó ígérete szerint a készülék 10 perces töltésével elég energia jut bele ahhoz, hogy megnézhessünk vele egy 2 órás filmet, HD minőségben. 30 perc konnektoridő pedig 50 százalékra juttatja a töltöttségi mutatót.

Az S6 edge még érdekesebb

A fenti jellemzők mindegyike igaz a Galaxy S6 edge-re is, ebbe a verzióba is ugyanazt a hardvert pakolta a Samsung. Természetesen a képernyő kivételével, az ugyanis az edge esetében lenyúlik a telefon oldalára. A Note Edge-től eltérően ráadásul nem csak jobb oldalon, hanem mindkettőn lekerekítették és megnyújtották a kijelzőt.

Sajnos azonban az oldalsó kijelző nem csak kétoldaliságában tér el a Note Edge-ben alkalmazottól: praktikus funkciója kevés, nincsenek rajta váltogatható panelek, nem fejleszthetnek rá a programozók új appokat. Egy főleg a látványáért szerethető dizájnelemről van szó, amelyik készenléti állapotban minimális értesítési sávként működik, órával, felvillan, ha hívást vagy üzenetet kaptunk.

Az Android 5.0 Lollipop operációs rendszerre szokás szerint a Samsung TouchWiz felülete került, amit ezúttal alaposan átdolgozott a gyártó: lecsiszolták róla a flikk-flakkokat, jobban alkalmazkodtak a platform Material Design jegyében megújított kinézetéhez. (Hogy ezt a gyakorlatban milyen használni, arról részletesen is beszámolunk majd, amint több napnyi tapasztalatot szerzünk egy tesztkészülékkel.)

A szoftver megújításának része az Apple Pay ellen harcba indított, MasterCard, Visa és AMEX által is támogatott Samsung Pay mobilfizetési megoldás. Azt viszont, hogy az – április 10-én megjelenő – mobilokért mennyit kell fizessünk, egyelőre nem árulta el a Samsung.

 

Forrás: http://hvg.hu/tudomany/20150301_samsung_galaxy_s6_edge_bejelentes

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük