Érik az AMD saját dízelbotránya?

Csoportos keresetet nyújtottak be az AMD ellen, amiért megtévesztették a vásárlókat. A keresetben azt írják, az AMD Bulldozer processzorban nincs is annyi processzormag, mint ahogy azt a cég állítja: az AMD szerint a Bulldozer nyolcmagos, de ebből gyakorlatilag csak négyet használ.

Az AMD többmagos Bulldozer processzora egyedi tervezésű: olyan funkciókat egyesít, amiket alapvetően két magra osztanának szét, de az AMD ezeket egybevonta. A cégen belül ezeket moduloknak hívják. A Windows minden modult két külön magként azonosít, de a lebegőpontos számításokat egy közös egység végzi. Az Intel processzorai ehhez külön magokat használnak.

amd

A csoportos keresetben azt írják, a Bulldozer tervezési sajátosságai miatt a processzormagok nem tudnak önállóan működni, így nem tud egyszerre végrehajtani nyolc különböző műveletet. A beadvány szerint ez teljesítménycsökkenéshez vezethet, viszont egy átlagos felhasználót, akinek nincs technikai képzettsége ennek a megértéséhez, simán megtéveszthet a nyolcmagosnak hirdetett processzor.

A kereset szerint több tízezer vásárlót téveszthettek meg azzal, hogy nyolcmagosnak mondták a processzort, aminek a teljesítménye viszont elmarad a valódi nyolcmagos processzorokétól. A céget megtévesztő reklámozással, csalással, a garancia megsértésével, és gondatlan félretájékoztatással vádolják.

A Prohardver cikke azt írja, hogy a felperes, Tony Dickey indoka hibás elméleti alapokra építkezik. Eszerint a Bulldozer architektúrára épülő processzorok bizonyos komponenseket elvesznek a két magtól és ezeket modulként kombinálják. A magok ezért nem egymástól függetlenül működnek, így a processzor nem nevezhető nyolcmagosnak. A Prohardver szerint ezt technikai képzettség nélküli ügyvédek írhatták, mivel Dickey érvelésének alapja hibás. A Bulldozer modulok magként jellemezett felosztása ugyanis egymástól függetlenül működik. Nincs tehát olyan körülmény, amire Dickey hivatkozik: a processzorok mindig nyolcmagosként viselkednek.

 

Forrás: http://index.hu/tech/2015/11/09/erik_az_amd_sajat_dizelbotranya/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük