Nehezebb lesz megszabadulni a Windows 10-től

windows-10A Microsoft izomból lenyomná a világ torkán a Windows 10-et, de néhányan ragaszkodnak a korábbi verziókhoz. Bár a Windows 10 is lehetővé teszi, hogy a telepítése után helyreállítsuk a számítógép előző rendszerét, a múlt héten kiadott Évfordulós Frissítés (a 1607-es verzió) nagyon kevés időt hagy arra, hogy meggondoljuk magunkat.

Minden korábbi rendszerfrissítésnél 30 nap állt a rendelkezésünkre, hogy visszatelepítsük a korábbi Windowst. A telepítő ugyanis a Windows.old mappában mindig elmenti a korábban használt rendszer fájljait, és ezt a körülbelül 5 gigabájtos csomagot csak a határidő lejárta után törli (hacsak nem töröljük kézzel a meghajtó karbantartó eszközével).

Az Évfordulós Frissítés már csak 10 napnyi gondolkodási időt ad. A Computerworld című újságnakazt nyilatkozta a Microsoft, hogy a felméréseik szerint a júzerek nagy része néhány napon belül visszaáll a korábbi rendszerre, ha valami nem tetszik nekik az újban, ezért merték módosítani a határidőt.

Tény, hogy ezzel hamarabb felszabadul a régi rendszer által elfoglalt tárterület, és a hiperolcsó, 16 GB-os tabletek esetében ez a néhány gigabájt is életbevágóan fontos lehet, hogy a rendszer normálisan működjön.

Persze azok után, hogy a Microsoft elég agresszíven próbálta Windows 10 telepítésére rávenni a felhasználókat, nehéz elhinni, hogy a színtiszta jó szándék vezérelte a céget a gondolkodási idő csökkentésekor, és nem azt akarta valójában elérni, hogy minél többen maradjanak Windows 10-en.

 

Forrás: http://index.hu/tech/2016/08/08/nehezebb_lesz_megszabadulni_a_windows_10-tol/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük