Hazánkban a brutál drága iPhone 6

A legújabb iPhone már Magyarországon is kapható, de persze nem hivatalos formában és elég borsos áron.

A szeptember elején bejelentett új iPhone-ok hivatalos nemzetközi forgalmazása múlt hét pénteken kezdődött meg, vagyis aki nagyon akar, az most már szerezhet magának ilyen készüléket, még akkor is, ha a magyarországi hivatalos forgalmazás várhatóan csak októberben fog megkezdődni. És akkor most lássuk, hogy pontosan mennyi is az annyi!

Emlékeztetőül, a szeptember 9-i sajtóbejelentésen 199, illetve 299 dolláros (49-73 ezer forint) iPhone 6 / iPhone 6 Plus kezdőárakról esett szó, azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy ezen összegekért csak az USA-ban és csak kétéves előfizetéssel lehet új iPhone-t kapni. A legolcsóbb iPhone 6 a 16 GB-os modell, melynek kártyafüggetlen európai ára 699 euró (222 ezer forint) – a 64 GB-os példányért 799 eurót (253 ezer forint), a 128 GB-os csúcsmodellért pedig 899 eurót (285 ezer forint) kérnek el. A nagyobb méretű kijelzővel szerelt iPhone 6 Plus legolcsóbban 799 eurós (253 ezer forint) áron gyűjthető be, a több memóriával szerelt példányok ára pedig 899 (285 ezer forint), illetve 999 euró (317 ezer forint).

És akkor most térjünk át a jelenlegi hazai árakra! Az apróhirdetési oldalakon legolcsóbban mintegy 260 ezer forintos áron találhatunk iPhone 6-ot, természetesen a kisebbik modellt és abból is a legszerényebb, 16 GB-os verziót. A határ azonban lényegében a csillagos ég, hiszen olyan hirdetésbe is belefuthatunk, melyben a 16 GB-os modellt 365 ezer forintos áron kínálják, a 128 GB-os csúcsmodellért pedig 460 ezer forintot kérnek el. A nagyobb kijelzős iPhone 6 Plus pedig nem meglepő módon még ennél is drágább, hiszen van aki a 16 GB-os legegyszerűbb példányt is 450 ezer forintos áron hirdeti. Az ajánlatok egyébként meglehetősen változatosak: míg némelyikben azonnali átvétel szerepel, addig másokban csak 2-3 hetes szállítási határidőt tudnak vállalni. Összehasonlításképp, egy LG G3-at, vagy például egy Samsung Galaxy S5-öt akár már 130 ezer forint ellenében be lehet gyűjteni hazánkban.

mp-ipp6

 

Forrás: https://mobilport.hir24.hu/hirek/2014/09/22/hazankban-a-brutal-draga-iphone-6/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A weboldalon cookie-kat használunk. Az oldal további használatával ön elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, amit itt olvashat el: Adatkezelési tájékoztató

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close