Oké, már van táblagéped: de mire használod?

Asus-Eee-Slate-EP121-Tablet-PCA táblagépet használók fele videókat is szokott nézni, és már azok is érezhetően megjelentek a piacon, akik élő tévéműsort is néznek eszközükön. Az alkalmazásokért egyelőre kevesen hajlandóak fizetni, a többség csak ingyenes applikációkat tölt le tabletjére.

Az eNET és a Telekom Jelentés az internetgazdaságról kutatássorozatának friss részében a magyarok táblagép-használati szokásaival foglalkoznak.

Az élen a közösségimédia-alkalmazások

A táblagépet használók 30 százaléka tíznél kevesebb alkalmazást tart az eszközén, kicsit több mint harmada (35%) pedig 11-20 közötti mennyiséget, tehát a felhasználók kétharmadára igaz, hogy 20-nál kevesebb alkalmazásuk van. Mindössze 7 százalék azok aránya, akiknél ötvennél is több applikációt lehet találni.

A használat gyakorisága ennél is alacsonyabb, a legjellemzőbb, hogy vagy hatnál kevesebb (38%), vagy 6 és 10 közötti (38%) alkalmazást használnak legalább egyszer egy hónapban. A letöltött applikációk nagy részét tehát a felhasználók nem feltétlenül használják rendszeresen.

eNET felmérés a magyar tablethasználatról

A táblagépeket használó felnőttek leginkább a közösségimédia-felületek látogatása céljából (62%) használják az alkalmazásokat. Szintén népszerűek a fényképkészítésre és -nézegetésre (50%), a vásárlás előtti és közbeni tájékozódásra (47%) és a banki információszerzésre vagy egyenleg lekérdezésére (46%) alkalmas alkalmazások. Legkevésbé könyvek, újságok, dokumentumok olvasására és zenehallgatásra használják tabletjüket a megkérdezettek.

Nagy a nyitottság, sokan vennének táblagépet

Az eNET felmérése alapján minden ötödik (21%) internetező felnőtt rendelkezik táblagéppel, ami az azonos körben mért 51 százalékos okostelefon-ellátottsághoz képest jó aránynak tekinthető a kutatócég szerint.

A férfi és a női táblagép-tulajdonosok aránya közel azonos, de a mérleg nyelve inkább a férfiak felé billen, ami megfelel annak az elképzelésnek, hogy a férfiak nyitottabbak az új technológiai vívmányok felé. Ugyanakkor az eNET 2013 szeptemberi online mobil kutatásához képest a nemek arányában így is javulás történt, hiszen akkor jóval alacsonyabb, 40 százalék volt a nők aránya.

A tablethasználat főleg a fiatalabb korosztályokra jellemző, hiszen az azt használó internetezők 35 százaléka 18 és 29 év közötti, 27 százalékuk pedig a harmincas éveiben jár. A táblagép-tulajdonosok közel kétharmada (62%) aktív kereső, 10% tanuló, 9% pedig nyugdíjas. A fennmaradó 19% vagy munkanélküli, vagy egyéb státuszú.

Meglehetősen magas azoknak aránya, akik ugyan még nem rendelkeznek tablettel, de saját bevallásuk szerint előbb-utóbb venni akarnak egyet. Miközben a felnőtt korú internetezők ötödének már van táblagépe, addig minden további negyedik ember hajlandó lenne megvásárolni azt, és szintén magas, mintegy 35% azok aránya, akik ugyan vásárlási szándékot nem mutattak, de nyitottak arra, hogy kipróbálják. A megkérdezett felnőtt netezőknek csupán 18 százaléka nem érdeklődik a tabletek iránt.

Videónézés és e-könyvolvasás tableten

A táblagépek használati szokásait is vizsgáló kutatás alapján minden második megkérdezett szokott filmeket nézni az eszközön. Még magasabb azok aránya, akik videónézésre is használják azt (72%), és míg 32 százalék saját bevallása szerint alkalmazáson, addig 40 százalék weben keresztül néz videókat rajta. A fennmaradó 28 százalék azonban egyáltalán nem használja ilyen célra a táblagépét.

Ugyan még kevésbé jellemző az élő vagy felvett tévéműsorok tableten való megtekintése, de az az eNet szerint mindenképpen biztató, hogy már itthon is megjelent az a csoport, amely erre is használja a táblagépét. Közel minden negyedik táblagép-tulajdonosra igaz, hogy felvételről néz meg rajta valamilyen tévéműsort, 17 százalék pedig élőben adott adást is követ rajta.

A kényelmes képernyőméretének köszönhetően további jellemző felhasználási terület az e-könyvek olvasása. Azok közül, akik elektronikus formában is szoktak könyvet olvasni, 23 százalék jelezte, hogy ezt a tevékenységet tableten is végzi. Az internetező felnőttek közül 18 százalék pedig e-könyvolvasási céllal tervezi táblagép vásárlását a közeljövőben.

Nem szívesen fizetnek

A hazai internetező felnőtt lakosságból már minden ötödik személy rendelkezik táblagéppel, és többségben vannak az Android operációs rendszerre épülő eszközök. Bár a felhasználók nem szívesen fizetnek applikációk letöltéséért, de már a magyar piacon is megjelent az a szűk réteg, amely hajlandó erre pénzt áldozni: 73 százalék egyáltalán nem adott még ki pénzt ilyesmiért, de 12 százalék már háromnál több alkalmazásért is fizetett.

A kutatásról

Az eNET 18 évnél idősebb internetezők bevonásával, 2013 és 2014 során végezte kutatásait, részben a táblagép-használati szokásokkal kapcsolatban. Az alábbi kutatások zajlottak ebben a témában:

  • eNET online panel adatfelvétel, 2013. november – 2014. március, N~15 000
  • eNET online mobil kutatás, 2014. január, N=1066
  • eNET online e-könyv kutatás, 2014. január, N=1122
  • eNET online TV kutatás, 2014. április, N=1044
  • eNET online e-kereskedelmi kutatás, 2014. május, 18+ internetező, N=1218

A felmérés a Véleményem Van (Veva.hu) online kutatási közösség tagjainak körében készült. Az adatok nem, kor és régió alapján reprezentálják a 18 évnél idősebb hazai internetezők véleményét.

 

Forrás: https://itcafe.hu/hir/enet_tablet_tablagep_felmeres_magyarorszag.html

One thought on “Oké, már van táblagéped: de mire használod?

  1. Pocok

    Nem is az a lényeg, hogy mire használjuk, hanem hogy milyen minőségben.
    A táblagép értelme főleg az, hogy akár autóban, vagy TV nézés közben is lehet használni, egy jó mobilintenet kapcsolattal. Ez a kényelem a legfőbb értelme….

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük